A blog azon filmeket tartalmazza amiket én már láttam és bátran merem ajánlani bármelyik látogatómnak.
Ha pár nap kimarad, az nem lustaságból ered, hanem mert vagy olyan filmet néztem amit nem szeretnék tovább ajánlani, vagy egyszerűen nem néztem azon napokon filmet.
Amennyiben neked is tetszett a film és kedvet érzel értékelni azt megteheted a filmek előzetese alatt található "Szólj hozzá" részben.
A linkek aktuálisságáért csak a blogbejegyzések megszületésekor tudok felelősséget vállalni, akkor minden link ellenőrzött, és valós. Az idő elteltével a linkek tartalma és érvényessége változhat. Torrentek esetében a le és feltöltők száma állandóan változik, és egyes esetekben a torrent maga is törlődhet a gazdaoldalról. Felíratok esetében ugyanez a helyzet, a gazdaoldalon történő változások, javítások, áthelyezések módosítják a linkek tartalmát és érvényességét. Ezekért elnézést kérek, de azt beláthatjátok, hogy nem ellenőrizhetem minden linkemet időszakosan sem. De ha ti jelzitek felém a változásokat, hibás linkeket, készségesen javítom őket az aktuális lehetőségekhez képest.
doggfather:
Az első percekben magához ránt, majd nem ereszt, hanem szépen darál le és le egymás után a filmben... (2021.02.16. 13:43)Esküvő után (Efter brylluppet, 2006)
doggfather:
frodo és jax teller egy filmben és én ezt még nem láttam?! Sőt, frodó igen, de jaxről azt se tudta... (2021.01.21. 15:49)Huligánok (Green Street Hooligans, 2005)
doggfather:
Egy arab, egy feka, egy zsidó kölyök, a filmben csomó hiphop elem (dj, graff, break) teszi nemzetk... (2021.01.20. 14:31)A gyűlölet (La haine, 1995)
Madrid, napjaink. Raimunda (Penélope Cruz) egy fiatal, keményen dolgozó és igen vonzó édesanya, aki munkanélküli férjével neveli serdülőkorban lévő lányukat. A család anyagi helyzete nagyon ingatag, így Raimunda kénytelen több műszakban is munkát vállalni. Nagyon erős nő, egy született harcos, ugyanakkor érzelmileg nagyon is törékeny. Gyermekkora óta egy rettenetes titkot őrizget. Nővére, Sole (Lola Dueñas) viszont igen félénk nő, aki egy illegális (nem bejelentett) fodrászszalonban keresi kenyerét. A férje faképnél hagyta és lelépett egyik ügyfelével. Sole azóta egyedül él.
Paula, a nagynéni (Yohana Cobo) egy La Mancha-i kisvárosban él, a család szülővárosában. A falun rendszeresen végigsöpör a keleti szél, mely többek között az itt regisztrált magas elmezavar egyik kiváltó oka. Ez az átkozott szél a felelős a területet minden nyáron sújtó tüzekért, melyek egyikében Raimunda és Sole szülei életüket vesztették.
Egy tavaszi vasárnapon Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa őt Paula nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette nénikéjét, mégsem tud ott lenni a temetésen, ugyanis percekkel a telefonhívás előtt, munkájából érkezve holtan találta férjét a konyha padlóján egy késsel a mellkasában. Lánya bevallja, hogy ő végzett vele, mert részegen szexuálisan zaklatta őt. Raimunda számára a legfontosabb, hogy megmentse lányát…
A film sok szempontból visszatérést jelent, nemcsak címére gondolva hanem a mű egészét illetően. A rendező ismét Maurával és Cruzzal forgatott, ismét világosabb hangvétel és a női szereplők dominanciája jellemzi a Rossz nevelés férficentrikus, erős drámája és a Beszélj hozzá! után. A helyszín is ismét vidéki szélfútta falu Almodóvar gyerekkorának színhelyén, La Mancha tartományban. (forrás: www.moziplussz.hu/film/1350)
A film elején hallható Ivo Andric-idézet konkrétan elmondja az egész következő szűk másfél órát: "Mind halottak vagyunk, szép sorban eltemetve." Az Élők és holtak erről szól, rengeteg hulláról, a háború áldozatairól, katonákról. Mondhatnánk, hogy elég közhelyes téma ez, hiszen a háború borzalmait már annyiszor megénekelték, ahányszor ember emberre támadt, hosszú történelme során - s általában mindig az egyetlen lehetséges konklúzióval, a humanista "soha többet" felkiáltással. Hogy mégis folynak háborúk a mai napig is szerte a Földön, csak azt bizonyítja, hogy közhely ide vagy oda, még mindig nem beszéltünk eleget róla. Európában utoljára a volt Jugoszlávia területén folyt háború, így a kérdésre elsősorban onnan érkezhet adekvát válasz, ezúttal a horvát Kristijan Milic szikár és pontos verziójában.
A film cselekménye két szálon fut: az egyik a minapi délszláv háborúban, egy horvát különosztag halad A pontból B-be, a szerbek és a bosnyákok ellenében. A másik szál szinte ugyanez, csak a második világháborúban, egy horvát usztasa vezette trupp tör A-ból B-be, velük szemben a szerb csetnikek, illetve a titóista partizánok. A két szálat a helyszín, a baljós hangzatú Temető-rét köti össze. A sajátos délszláv össznépi mexican stand-off, végeredményben, ahogy a mottó is mondja, győztes nélkül. A film erénye tehát nem az akciókban van, bár akadnak azok is, hanem abban, ami közöttük van. A fárasztó menetelésben, a néma lapulásban, a folyamatos idegfeszültségben, a gépiessé váló érzéketlen gyilkolásban és a bajtárs elvesztése feletti fásultságban. Ebben a tekintetben az Élők és holtak sokszor idézi az Oscaros Hurt Locker jobb pillanatait, mégha az ezután készült is. Itt azonban nyoma sincs a kötelező amerikai kincstári optimizmusnak, még a Bigelow-film árnyalt ábrázolásához képest sem, ez a film a testvérháborúban megkeseredett és kiábrándult túlélő gesztusa, amivel utolsóként a saját homlokához emeli a fegyvert.
A filmben kizárólag horvátokat látunk, az ellenség csak ott van, a bokrok között, a dombok mögött, legfeljebb fegyvereik torkolattüze villan, mégsem merül fel az egyoldalú ábrázolásnak még a legkisebb gyanúja sem. Milic ezt a bravúrosan megszerkesztett párhuzamos történetmesélés mellett azzal tudja elérni, ahogy szinte mellesleg, a látszólag banális, apró-cseprő, harctérről ellesett emberi pillanatok beszélnek magukért. Az ember önkéntelen gesztusaiban, valamint a halál pillanatában képtelen hazudni, hogy eredendően jó. Csak a helyzet, amiben van, az szar.
Katonaviseltként azt mondom, hogy az olykor talán túl durvának, közönségesnek ható dialógok abszolút hitelesek, és főleg azok háborús körülmények között. A karakterek pontosak, és kellően markánsak is, mintha castingolva lennének, az őket alakító színészek pedig egyaránt tízpontosak, bár erős a gyanúm, hogy szinte mindegyikük átélt hasonló élethelyzeteket a valóságban is, annak idején. Az Élők és holtak című filmnek mindenképpen ott a helye a háború valódi természetét feldolgozó, deheroizáló alkotások sorában, méghozzá az első sorban. (forrás: http://asanisimasa.blog.hu/2010/12/28/elok_es_holtak_ivi_i_mrtvi_2007)
A film a háborúról szól, katonákról, akik nem mások mint áldozatok, önmaguk áldozatai. Akiket akár a kényszer, akár önön akaratuk vitt rá, hogy gyilkosok legyenek. Azért ölnek, hogy ne őket öljék meg. A cél mindig eljutni az egyik pontból a másikba, menekülni. A célt sosem tudják, csak mennek és meghalnak. A cél az nem tartozik rájuk, az csak a vezetők fejében létezik, azok emberek fejében akik sohasem vesznek részt az igazi harcokban. Ők az irányítók, akiket mindössze pár ember irányít érdekből, dacból, hatalomvágyból, vagy egyszerűen élvezetből. A tisztek, melyek lehetnek a korábbi harcok túlélői... nem nyertesei, hanem túlélői... a háborúnak nincs nyertese. A közkatonák, a senkik, akiknek amit mond a vezető azt meg kell tenni, mint a kutyáknak "ülsz, fekszel". Pár nappal a "háború" megkezdése előtt még egymással zenéltünk a kocsmában, jóbarátok voltunk, most már ugyanazok emberek ellenségek, akik leköpik az egykori barátjuk holttestét... és mindez egy szó miatt "háború". A film nagyon jól mutatja be a két háború közötti teljes azonosulást. Más idők, más emberek, ugyanazon helyzetekben. Egyetlen háború sem különbözik a másiktól. Mind ugyanarról szól... ki lesz a túlélő. Tisztán érezhető hogy nem amerikai film, ez a film nem is Amerikának készült. Nincsenek benne gondolati monológok, nincsenek elbeszélések, narrátorok, akik az ember szájába rágják, hogy mit is lát éppen a vásznon. A film azon embereknek szól akik túlélték ezt a szörnyűséget, és az ő fejükben megvan minden gondolat, minden távoli és közeli durranás, vagy akár apró nesz is. Mindaz ami túlélővé tette őket. Becsüljük meg az életet, és azt amit jelent!
Magyar szinkronos DVDRIP letöltése: (töltsd le JDownloaderrel, az a letöltés végeztével össze is illeszi a fájlokat, utána már csak a 700Mb-os fáljnév végére kell írnod, hogy ".avi" és már nézheted is. Más esetben Total Commanderrel kell összeillesztened a 3 fájlt eggyé)
A belga Dardenne-fivérek, akik egy évtizeden belül két Arany Pálma-díjat is besöpörtek, a Lorna csendje című legújabb filmjükkel ezúttal a Cannes-i fődíjat nem, de az Európai Parlament által odaítélt Lux-díjat hazavitték. A végső rostán Mundruczó Kornél Deltája is fennmaradt, a képviselők azonban úgy ítélték, a bevándorló téma égetőbb, aktuálisabb probléma Európában, mint a testvérszerelem.
Lorna, az Albániából származó, harmincas nő feleségül megy egy drogfüggőhöz a belga állampolgárság megszerzése végett. Az érdekházasság hátterében pénzszerzés áll, Lornának tervei vannak: fiújával, Sokollal kávézót szeretne nyitni Liége-ben. Sokol külföldi fekete munkái és Lorna mosodai keresete kevés lenne ehhez, ezért alighogy megszáradt a pecsét a lány útlevélen, áruba bocsátják az állampolgárságát. Az orosz maffia alig várja, hogy Lorna megözvegyüljön, mert így az újabb alibi-házassággal könnyedén Belgiumba importálhatnak egy keresztapát. Lorna magányos, sivár és szeretet nélküli életet él, csak stricijével (aki ezúttal nem a testét, hanem az anyakönyvét bocsátja áruba) és kábítószeres férjével tartja a kapcsolatot. A leszokni vágyó, nyomorult drogos egy idő után már nem megvetést, hanem együttérzést vált ki Lornából; a fiúnak segítségre van szüksége, a lány pedig vágyik arra, hogy gondoskodásával szeretetét fejezze ki egy férfi iránt. A drogfüggő és a társfüggő egymásba kapaszkodásából különös szerelem bontakozik ki, ezért Lornának nem csak a kábítószertől, de szélhámostársai gyilkos szándékától is meg kell mentenie a fiút.
Lorna a új évezred Nórája: kalitkában él, robotol, mindent megtesz a férfiakért, hogy aztán semmit se kapjon érte cserébe. Elhiteti magával, hogy Sokol álmai az ő álmai is, elhiteti magával, hogy a pénz megszerzése mindennél fontosabb, elhiteti magával, hogy lehet szeretet és gyöngédség nélkül élni, hogy aztán az alibi-férj halála után már soha többé ne tudjon kimászni az önámítás kelepcéjéből.
Ibsen 19. századi hősnőjéhez hasonlóan Lorna csak bábu a férfiak számára, érzéseivel, vágyaival mit sem törődnek; kihasználják - kinek mire kell: megmentőnek, szeretőnek, árucikknek - majd eldobják, nem is sejtve, milyen áldozatokra képes értük a lány. A 21. század Lornáját az különbözteti meg a 19. század Nórájától, hogy elhiszi, felveheti a kesztyűt a férfiakkal szemben; hogy azt gondolja, a jóérzésre apellálva belátásra bírhatja a gazembereket.
A kizsákmányolt nő az árral szemben úszik, amikor a fizikai önkínzástól sem riadva vissza megpróbál minden férfi számára elfogadható megoldást találni. Az emberség azonban nem szempont ebben a férfiak uralta környezetben. Mindkét heroina, Nóra és Lorna is lavírozni próbál ellentétes érdekű férfiak között, míg végül a menekülés marad az egyetlen megoldás számukra; a Dardenne fivérek hősnője ráadásul nem csak fizikailag, de pszichésen is a menekülést választja: elmenekül a valóság elől, hogy egyetlen és örökké vele maradó társát képzelt gyermekében találja meg.
Lorna történetében az ibseni alapmotívum megsokszorozódik és jelenbeli motívumok (bevándorlók, maffia, drog) is tematizálódnak, de a két nő figurája, a férfi érdekek között vergődő, meg nem értett nő úgy tűnik, száz év elteltével sem vesztett aktualitásából. A Lorna csendje súlyos kérdéseket feszeget (birtokolhatja-e a nőt a férfi egy kapcsolatban; mi az, amit áruba bocsáthatunk magunkból anélkül, hogy sérülne a személyiségünk; meddig lehet mások érdekeit a saját érzéseink elé helyezni), amelyek inkább az átalakult és a hagyományos női szerepek konfliktusát, mint a bevándorló-motívumot emelik a film központi problémájává.
A Lorna csendje több helyen is ellipsziseket helyez az elbeszélésbe, olyan lényeges információkat késleltet, mint a férj halála vagy a terhesség kitalált volta. A néző emiatt utólag kényszerül a hallgatag hősnővel azonosulni, motivációit megérteni, ami szokatlan és izgalmas befogadói élményt jelent. A Dardenne fivérek filmjének másik ereje - a korábbi filmjeikhez hasonlóan - az autentikus szereplők alkalmazása. A Lornát alakító albán szinésznő, Arta Dobroshi kiváló alakítása úgy viszi a hátán a filmet, mint Lorna karaktere a környezetében élő férfiak minden gondját. Nem tudom, vannak-e szerepálmai a színpadon is dolgozó fiatal színésznőnek, minden esetre azt hiszem, Nórát remekül el tudná játszani… (forrás: magyar.film.hu)
Ismét nem a saját szavaimmal fogom beharangozni, ezt a filmalkotást, hanem segítségül veszem Crazy Horse hozzászólását a port.hu-ról:
"Az utóbbi évek legjobb orosz filmje: Osztrov (Sziget)
Megindító, elgondolkodtató, Szinte Tarkovszkij-i magasságokat elérő alkotás. A film egyik erőssége az orosz ortodox szerzetesi lét értelmének ábrázolása, a másik a helyszín, a végtelen nyugodt, alig változó északi vidék, ahol mintha megállt volna az idő. Szerintem kihagyhatatlan mű, de én amúgy is elfogult vagyok az orosz művészet iránt.
Persze előfordulhat, hogy valakinek nem jön be. Csak annak nem ajánlható, aki mindenben akciót keres, vagy nem bírja a lassú (nagyon lassú), tisztán a mély emberi lélekbe alámerülő filmeket, vagy úgy általában idegenkedik az előre elrendelt sors, vallás, hit témájú filmektől.
Mindenki másnak egy hűvös téli estén tökéletes spirituális élmény lehet..."
Újabb germán csatlakozhat az új világba exportált, jobb létet kereső, európai rendezők táborához. Florian Henckel von Donnersmarck jövője is pont olyannak tűnik, mint közelmúlt béli társaié, eleget téve az unalmassá váló klisének, az anyagi bukás következtében gyors hazaútra ítélt rendezőről. A különbség csak annyi, hogy az elmarasztalás ezúttal jogtalan, az anyagi bukás viszont érthető.
Donnersmarck The Tourist-ja talán az év legellentmondásosabb alkotása. Egyrészt egy semmilyen létjogosultsággal nem bíró, szörnyen kiszámítható és mesterkélt francia film remake-je, amely még Hollywood figyelmével együtt is méltán került az elfelejtett rossz filmek dicstelen kompániájába, másrészt egy bájos kalandfilm a kisember léptékével mérve, melyben véletlenül a világ két legprofibb színésze kergeti egymást. Donnersmarck pedig leejti az állakat diszkréciójával, amivel a nagyszabású akciókat épp úgy mellőzi, mint a heves ágyjeleneteket, vagyis pont azzal, hogy nem kreál magából állakat leejteni próbáló nagy ívű akcióthrillert.
A főszereplők pedig legalább annyira visszafogottak, mint a narratív stílus. Depp megvillantja színészi nagyságát jellegzetes manírjai leküzdésében és szürkévé válásában, mely mögül csak néha egy-egy mozdulatsor erejéig enged utat exhibicionista sármjának, a forgatókönyv pedig ügyesen asszisztál egyszerű matektanárrá válásában. Jolie ugyancsak cipeli a film neki kiosztott részeit. Légies, érzékeny, de határozott és egyaránt képes megjeleníteni karaktere dilemmáját és pofátlan önelégültségét.
Kettejükkel érdekes kontrasztot fest a környezet, amely már-már commedia dell’arte-t megszégyenítő túlzással véleményez és érzékel, korunk minden típusát megjeleníti a maguk árnyaltságot nélkülöző komikumában, végletesen összezavarva ezzel a nézőt a koncepciót illetően, hisz a felhasznált stíluselemek tárháza tini-vígjátékokétól heist movie-k eszköztárán át New yorki neurotikusok kedvelt sablonjaiig terjed. A cél azonban pofonegyszerű: a két főhős leválasztása a környezetről. Depp Frank Tupelo-ja minden tekintetben a normálisból elhajló közeg áldozata és kiszolgaláltatottja, míg Jolie Elise Ward-ja használja a körülötte dúló diszkrét őrületet, az erő ami kettejüket összefogja a közös mókuskerék, melyet Frank belülről, Elise pedig kívülről forgat, hol ellentétes, hol megegyező irányba.
Érdekes film a The Tourist, mely, kuszasága ellenére, túl tud lépni a gyenge alapanyagon, viszont realitástól elrugaszkodott mikrokozmosza amellett, hogy merész, helyenként zavarba ejtő is. Értékelni nem könnyű, a látszatnál több rejlik benne, de ambíciói elütnek közönségétől, költségvetésétől de – hála istennek – eredetijétől is. (forrás: aeonflux.freeblog.hu/archives/2010/12/31/kritika_az_utazo_the_tourist_2010/)
Utolsó kommentek