A blog azon filmeket tartalmazza amiket én már láttam és bátran merem ajánlani bármelyik látogatómnak.
Ha pár nap kimarad, az nem lustaságból ered, hanem mert vagy olyan filmet néztem amit nem szeretnék tovább ajánlani, vagy egyszerűen nem néztem azon napokon filmet.
Amennyiben neked is tetszett a film és kedvet érzel értékelni azt megteheted a filmek előzetese alatt található "Szólj hozzá" részben.
A linkek aktuálisságáért csak a blogbejegyzések megszületésekor tudok felelősséget vállalni, akkor minden link ellenőrzött, és valós. Az idő elteltével a linkek tartalma és érvényessége változhat. Torrentek esetében a le és feltöltők száma állandóan változik, és egyes esetekben a torrent maga is törlődhet a gazdaoldalról. Felíratok esetében ugyanez a helyzet, a gazdaoldalon történő változások, javítások, áthelyezések módosítják a linkek tartalmát és érvényességét. Ezekért elnézést kérek, de azt beláthatjátok, hogy nem ellenőrizhetem minden linkemet időszakosan sem. De ha ti jelzitek felém a változásokat, hibás linkeket, készségesen javítom őket az aktuális lehetőségekhez képest.
doggfather:
Az első percekben magához ránt, majd nem ereszt, hanem szépen darál le és le egymás után a filmben... (2021.02.16. 13:43)Esküvő után (Efter brylluppet, 2006)
doggfather:
frodo és jax teller egy filmben és én ezt még nem láttam?! Sőt, frodó igen, de jaxről azt se tudta... (2021.01.21. 15:49)Huligánok (Green Street Hooligans, 2005)
doggfather:
Egy arab, egy feka, egy zsidó kölyök, a filmben csomó hiphop elem (dj, graff, break) teszi nemzetk... (2021.01.20. 14:31)A gyűlölet (La haine, 1995)
Sokat gondolkoztam, hogy is kezdjem az ajánló megírását, mivel nem találtam megfelelő magyar ajánlót. A film a gondolkodó emberek számára ad betekintést a "kulisszák mögé", az eltakart valóságot hozza a szemünk elé. A filmet azon rétegnek ajánlom akinek nem vette el még az eszét a TV állandóan forgó spirálja, és nem csinált ártatlan emberekből médiazombit. A Zeitgeits filmek nem új keletűek már, évekkel korábban kezdték készíteni őket egy mozgalom hívei, akik a jelenlegi világnézet, és a világunkat vakvágányra irányító emberek ellen harcolnak. Hitvallásuk egy olyan új világ megteremtése, ahol nélkülözhető lenne a pénz mint fogalom is. Eme ajánló állhatna a filmben elhangzó nagy idézetekből is, de olyannyira sokat tartalmaz, hogy a megnézése közben, mire kiválasztottam volna egyet, akkor elhangzott a következő ugyanolyan súlyú és így inkább úgy döntöttem nem is válogatok, ez így egyben az igazi. A film hossza 2 óra 40 perc. Tömény információ. De a néző ha leül elé garantált hogy csak a 2 óra 40. percben kel fel a székéből, és mindvégig azon járt az esze, hogy kivel ossza meg leghamarabb azt a tudást amit eme film megad. Ne fogja vissza magát, akinek tudja adja át. A folyamat még nem visszafordítható. Élhetünk még egy szép, új világban. A kérdés, hogy fogunk-e?
Figyelem!!! A filmelőzetes helyett ez esetben a teljes videót tettem itt közzé. A felírat nem hivatalos forrásból került rá. Megtekintése a Youtobe oldalán ajánlott. A felírat a CC gombbal kapcsolható be.
A Redvás Åmål egy 1998-ban készült svéd film. Eredeti címe „Fucking Åmål”, melyet az angol nyelvű országokban „Show Me Love”-ra (Mutasd meg mi a szerelem) tompítottak. A filmet hazánkban először a 8. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon (2000) mutatták be „Kurva Åmål” címen. A címben szereplő Åmål egy kisváros Svédország nyugati részén.
A filmet Lukas Moodysson írta és rendezte, mely egyben első egész estés filmje is volt.
A filmet valójában nem Åmål-ban, hanem a tőle nagyjából 100 kilométerre fekvő Trollhättan-ben forgatták.
A film két középiskolás lány történetét meséli el, akik egy iskolába járnak egy jelentéktelen kisvárosban, Åmålban. Elinnek (Alexandra Dahlström), sok barátja van, sokat jár szórakozni, mégis valahogy üresnek érzi az életét. Agnes (Rebecka Liljeberg) ennek pont az ellenkezője, visszahúzódó és szinte nincsenek is barátai. Agnes szerelmes Elinbe, de nem tudja, hogyan mondhatná el neki. Elin elmegy Agnes születésnapi bulijára (főleg kifogásból, hogy ne kelljen egy másik bulira elmennie), és fogad nővérével, Jessicával, hogy meg meri csókolni Agnest. A csók elcsattan, és Elin rádöbben, hogy ő sem teljesen közömbös Agnes iránt.
A nincstelen 20 éves Bruno (Jérémie Renier) barátnõjével, a 18 éves Sonia-val (Déborah François) Seraing-ban, egy kelet-belga kisvárosban él, Sonia munkanélküli segélyébõl és Bruno bandájának pitiáner lopásaiból. Ám gondtalan életük visszafordíthatatlanul megváltozik Jimmy nevû gyermekük megszületetésével. A szülés után hazatérõ Sonia azzal szembesül, hogy lakásukat Bruno idegeneknek adta ki. A kezdeti apai ösztön és lelkesedés hamarosan elapad és Jimmy csak újabb pénz-szerzési lehetõséget jelent Bruno-nak. A pénz és a szülõi felelõsség hiánya oda vezet, hogy Bruno az alvilági kapcsolatain keresztül eladja Jimmy-t. A vevõk adoptáló szülõknek szándékozzák eladni a gyermeket. Miután rájön tettének súlyára, Bruno megpróbálja visszafordítani, amit elindított...
A film sajtóanyaga:
A rendezõk megjegyzése:
"Ennek a filmnek az ötlete már elõzõ filmünk (A fiú) forgatása alatt megfogant. Seraing-ban voltunk a Rue de Molinay-n, ahol reggel délben és este is láttunk egy lányt, amint egy babakocsiban egy alvó újszülöttet tologat. Úgy tûnt, hogy nincs semmi úti célja csak sétálgat az utcán. Késõbb gyakran gondoltunk vissza erre a lányra, a babakocsira, az alvó csecsemõre és a hiányzó részre: az apára. Ez a hiányzó figura lett késõbb a mi történetünk fõszereplõje. A történeté, mely egy szerelem és egy apa története." Jean-Pierre és Luc Dardenne
Jean-Pierre és Luc Dardenne 2005-ben visszatértek Cannes-ba "A gyermek" címû filmjükkel, 6 évvel azután, hogy "Rosetta" nemcsak az Arany Pálmát, hanem Emilie Dequenne a legjobb nõi szereplõ díját is elnyerte, és 3 évvel azután, hogy "A fiú" címû filmjükben nyújtott alakításáért Olivier Gourmet elnyerte a legjobb férfi szereplõ díját. Olivier Gourmet, a belga rendezõ páros egyik kedvenc színésze "A gyermek"-ben is szerepel. A fõszerepet azonban Jérémie Renier játsza, akit, még tizenéves korában fedeztek fel a "La Promesse" (Az ígéret) címû filmben. A "La Promesse" a Dardenne fivérek harmadik filmje, amelyet 1996-ban nagy érdeklõdés kísért a Directors' Fortnight szekcióban.
A gyermek-ben Bruno (Jérémie Rénier) egy 20 éves tolvaj, aki különféle törvényes és törvénybe ütközõ dolgok kereskedésével tölti napjait. Barátnõje, Sonia, most adott életet gyermeküknek, Jimmy-nek, de úgy tûnik Bruno nem képes felnõni a szülõi felelõsségvállalás feladataihoz. A Dardenne fivérek - szokásukhoz híven - egy újabb személyes és társadalmi drámát jelenítettek meg.
Luc Dardenne a film témájáról: "Az ember nem a valóságot akarja lemásolni. Az újszülöttek magára hagyása régóta jelen van a társadalmakban. A feketekereskedelem pedig inkább mai jelenség. Ebben a filmben az érdekelt minket leginkább, hogy Bruno vajon képes lesz-e valamilyen kapcsolatot kialakítani a gyermekével. A kezdetekkor nem is néz rá a gyermekre. A felmerülõ kérdés az, hogy Sonia mérhetetlen szeretete elég-e ahhoz, hogy Bruno lelkiismeretére hasson. Azt a következtetést vontuk le, hogy a szeretet nem volt elég."
Luc Dardenne a arc-kifejezések és a tárgyak szerepérõl a filmben: "Szereplõinket az eljátszott arckifejezések és a használati tárgyaik teszik azzá, akik. Ezek az elemek keltik a nézõben azt a hatást, hogy valami megszületik. Azt, hogy egy olyan személyt látunk a vásznon, akinek a személyisége éppen alakul, átalakul. Például, Bruno, aki egy fajta üzletember a mobil telefonján keresztül kommunikál a különbözõ kapcsolataival, egészen addig, amíg el nem veszíti azt. A legfontosabb jelenetek pedig a babakocsi körül történnek: megveszik, tologatják benne a gyermeket, majd eladják."
Luc Dardenne a filmjeik egységérõl: "A filmjeink úgy is tûnhet, hogy egymástól származnak és ezen felül egyfajta intim viszony is van közöttük. Például, szeretünk olyan helyen forgatni, ahol már korábban forgattunk filmet. Természetesen nem ugyanazokat a beállításokat használjuk, a kamera más pozícióban van. Ez úgy segít nekünk, mint egy folyó, mely összehordja a hordalékot. Egyben határokat is szab, mely mindig kedvezõen hat a kreativitásra."
"A beskatulyázás sosem jó. Ezzel a problémával minden filmes szembenéz, aki mûvészfilmet alkot. Óvatosnak kell lenni, hogy az olyan hívószavak, mint "társadalmi" ne legyen csemege a sajtónak. A beskatulyázás néha praktikus, de reméljük, hogy ez a film túlmutat rajta."
Jimmy-t 21 csecsemõ játszotta.
Díjak, jelölések:
Cannes, 2005 - Arany Pálma
César Díj, 2006- Jelölések: legjobb rendezés, legjobb film, legjobb eredeti forgatókönyv, legígéretesebb színésznõ (Deborah François)
Európai Film Díj, 2005 - Jelölések: legjobb színész (Jérémie Renier), legjobb film
És akkor jöjjenek a saját szavaim. A film itt is az életről szól, itt sincs zene, mint ahogy az életben sem szól a hátunk mögött semmi amikor járkálunk az úton. A szereplők átlagemberek, és ez a fogalom ami a legjobban elszomorító. Munkanélküliek, bár lakásuk van, de azt kiadják másiknak, hogy a bevételt elszórják "értéktelen" dolgokra. Egy folyóparti betonbunkerbe kényszerülve "élnek", és ez teljesen helyénvalónak tűnik a szemszögükből. A tolvajlás az apa életfilozófiája lett, csak abban tud gondolkodni, minden más másodlagos. Így maga a gyermek is. Az anyáról nem tudunk meg szinte semmit. Ki ő, honnan jött, mi a háttártörténete? Ezek mind megmaradnak csak kérdésnek. Ő csak úgy van. A film világa, az a környezet amiben játszódik, az emberek viselkedése nekem nagyon tetszik, és így azt kell mondjam, hogy a film sem tetszett. Az apa színészi alakítása jól kivitelezett volt, de nekem mindvégig megmaradt egy mocsok szemétláda, aljas alaknak. Bár külsejében szerethető figura lenne, de velejéig romlott, értéktelen. Amennyire tetszett A fiú című film ez olyannyira nem.
A filmet a világ legjobban őrzött határvonalán forgatták: Észak és Dél-Korea között. Ahol az állig felfegyverzett katonák egymással farkasszemet néznek, egymást gúnyolják, ám titokban - ahol a vezetés nem látja - egymással barátságok köttetnek északi kommunista és déli kapitalista katonák között.
Azonban egy szülinapi parti közben, melyet egymással ünnepelnek északiak és déliek, egy északi tiszt által végül lebuknak. Kénytelenek ezért lelőni őt, azonban a lövöldözés elfajul… Utólag persze az életben maradottak megpróbálják eltussolni a történteket, mert inkább vállalják, hogy megöltek egy ellenséges katonát, minthogy beismerjék, hogy barátok lettek…
A JSA egy szomorú történet, mégis nagyon emberi vonásokkal, amely rámutat, hogy az ellenség is ember, az ellenség is lehet a legjobb barátunk.
Chan-wook Park alkotása az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai filmje Dél-Koreában.
Egy felkavaróan lassú tempójú a belga-francia film A fiú is. A dokumentumfilmeken edződött testvér rendezőpáros, Luc és Jean-Pierre Dardenne dokumentarista módon követi nyomon főhősét, egy apát, aki tanárként találkozik össze fia kamaszkorú gyilkosával. Az ő lelkében lezajló folyamatot ábrázolja Dardenne-ék minimalista filmje. Száraz, nyers, a végletekig lecsupaszított, puritán alkotás A fiú, ebben még csak visszatérő motívumok, szimbólumok sincsenek, zene sincs, dialógusok is alig. Feszült figyelem van, összpontosítás, befelé fordulás, hiszen a történet a főhős lelkében zajlik, a főhősnek kell feldolgoznia valamit...
Lenyűgöző és magával ragadó ez a szinte vakmerő egyszerűség.
Többnyire egy asztalosműhelyben járunk (az apa ugyanis asztalosmester-tanár), amelynek átlátható rendje, tisztasága, s szabályainak egyszerűsége a filmre is rávetül. Csak az van jelen (a műhelyben/a vásznon), aminek feltétlenül ott kell lennie. Az apa Olivier Gourmet, akinek szikár, befelé forduló játéka tökéletesen annyira megfelel a rendező stílusának, hogy nagyrészt az ő játékából, fizikai jelenlétéből épül fel végül a film.) Látjuk, amint a konyhakövön fekve hasizomgyakorlatot végez, látjuk, amint lépcsőn rohan, látjuk az irodában, a fatelepen, a műhelyben, a létrán. Minden pillanata feszültségről, belső figyelemről, és a benne zajló változásról árulkodik. Látjuk, ahogy egymás mellé sodródnak a fiúval, s így akaratlanul közel engedi magához fia gyilkosát és kontaktusba kerül vele. Kapcsolatuk személyessé válik, s ahogy egyre jobban megismeri a gyűlölt ellenfelet, úgy bővül számára a "fia gyilkosa" (= a fiú) képhez tartozó jelentés is, s válik sokrétűbbé, összetettebbé. A fiú már nemcsak a fia gyilkosát jelenti, hanem igyekvő tanítványt is, aki tiszteli és felnéz rá; látjuk a helyét nem lelő, érzékeny, intelligens kamaszt; a múltjától egy életre megbélyegzett bűnöst és a sorsának kiszolgáltatott embert. Ezzel az ismerettel azonban már megkérdőjeleződik a bosszú beteljesítésének lehetősége. A bosszú, a gyűlölet ugyanis csak akkor működik, ha a másikról alkotott képünk beszűkültségen vagy elvakultságon alapul, vagyis az ismeret és a párbeszéd hiányán.
A Titanic egyik legszebb alkotása minden időben érvényes tanítás, anélkül, hogy didaktikus vagy agresszív lenne. Egy film arról, hogy egy fantom, egy torz kép hogyan válik konkrét, hétköznapi, valóságos személlyé, személyes ismerőssé, és dolgozódik fel a megismeréssel a sérelem, a gyűlölet. (forrás: Filmkultura.hu - Titanic Fesztivál 2002)
Utolsó kommentek