A blog azon filmeket tartalmazza amiket én már láttam és bátran merem ajánlani bármelyik látogatómnak.
Ha pár nap kimarad, az nem lustaságból ered, hanem mert vagy olyan filmet néztem amit nem szeretnék tovább ajánlani, vagy egyszerűen nem néztem azon napokon filmet.
Amennyiben neked is tetszett a film és kedvet érzel értékelni azt megteheted a filmek előzetese alatt található "Szólj hozzá" részben.
A linkek aktuálisságáért csak a blogbejegyzések megszületésekor tudok felelősséget vállalni, akkor minden link ellenőrzött, és valós. Az idő elteltével a linkek tartalma és érvényessége változhat. Torrentek esetében a le és feltöltők száma állandóan változik, és egyes esetekben a torrent maga is törlődhet a gazdaoldalról. Felíratok esetében ugyanez a helyzet, a gazdaoldalon történő változások, javítások, áthelyezések módosítják a linkek tartalmát és érvényességét. Ezekért elnézést kérek, de azt beláthatjátok, hogy nem ellenőrizhetem minden linkemet időszakosan sem. De ha ti jelzitek felém a változásokat, hibás linkeket, készségesen javítom őket az aktuális lehetőségekhez képest.
doggfather:
Az első percekben magához ránt, majd nem ereszt, hanem szépen darál le és le egymás után a filmben... (2021.02.16. 13:43)Esküvő után (Efter brylluppet, 2006)
doggfather:
frodo és jax teller egy filmben és én ezt még nem láttam?! Sőt, frodó igen, de jaxről azt se tudta... (2021.01.21. 15:49)Huligánok (Green Street Hooligans, 2005)
doggfather:
Egy arab, egy feka, egy zsidó kölyök, a filmben csomó hiphop elem (dj, graff, break) teszi nemzetk... (2021.01.20. 14:31)A gyűlölet (La haine, 1995)
Mindenek előtt elnézést kérek a hosszas várakoztatásért minden rendszeres látogatómtól, de mostanában picit kevesebb filmet néztem, és azok közül sem volt említésre méltó, de talán most ez az ajánló mindent kárpótol.
Nem gondolnám, hogy lesz olyan film ami az Ádám almáit túl fogja szárnyalni, de akadhat olyan ami megközelíti azt. Jelen ajánlóm is egy ilyen alkotást, alkotásokat mutat be, mely teljesen lenyűgözött, maradandóvá vált filmemlékeik között. A filmekre ChrisDry - a blogomon, legtöbbet kommentelő filmrajongó - egyik blogjában akadtam akadtam rá, és ezúton szeretném megköszönni neki, hogy felkeltette figyelmem ezekre a zseniális művekre. És ez úton szeretném ajánlani nektek a blogját, melyben rengeteg hasonló értékről írja le véleményét, ajánlóját. www.chrisdry.com ( a lap alján vannak a filmajánlói hónapokra bontva rendszerezve )
Tulajdonképpen hatalmas szerencsém volt. Már régóta meg akartam nézni ezt a két filmet, de teljesen kiment a fejemből a létezésük. Egy nap viszont pakolás közben a Vox magazin egyik korai száma pont annál az oldalnál nyílt ki, amin a Mielőtt felkel a Napot, és a Mielőtt lemegy a napot vették górcső alá. Rögtön nekifogtam hát a „beszerzésüknek".
A Mielőtt felkel a Nap pedig (folytatásával együtt) az egyik kedvencem lett. Nem könnyű objektív szemmel elemezni, hiszen már vagy háromszor láttam, és minden egyes alkalommal csak még jobban tetszik.
A Mielőtt felkel a Nap 1995-ben játszódik. A Budapest-Párizs közt haladó vonaton összeismerkedik egy amerikai srác (Jesse) és egy francia lány (Celine). Miután végigbeszélgették az út felét, Jesse felveti az ötletet, hogy eltölthetnének egy estét Bécs városában, hiszen az ő repülője csak reggel indul tovább. A lány beleegyezik, nem is sejtvén, hogy életük legszebb estéje köszönt rájuk.
Ennyi a történet. A műfaj romantikus film, de az egyik legjobb, amit valaha láttam. Elég sok problémám van a mai hollywood-i romantikus "falkotásokkal". Álszentnek és hazugnak érzem őket, minden egyes darabban ugyanaz történik, a karaktereknek nincs igazi személyiségük, a történéseknek nincs súlyuk, és a néző már a mozi indulása előtt ismeri a történet végét. A Mielőtt felkel a Nap viszont úgy rúg fel minden szabályt és újítja meg a műfajt, hogy gyakorlatilag a végletekig lecsupaszítja azt.
A film maga hellyel-közzel real-timeban játszódik, bár azért néha több tíz perces ugrásokat is felfedezhetünk a történetben. Természetesen nem lehetett 10 órás a játékidő.
Alkotásunknak (néhány apró mellékalaktól eltekintve) mindössze két szereplője van, a fiú és a lány. Nincs idegesítő meleg barát, feminista barátnő, "mókás" szülők és tündibündi háziállatok. Csak a lényeg van, a szerelem. Richard Linklater rendező és Kim Krizan társforgatókönyvíró okosan döntöttek úgy és fedezték fel, hogy nem attól lesz jó egy film, mert minden sablon bele van sűrítve. Egy külső szemlélőnek aki belenéz az egyik jelenetbe, talán nem világos, miben is rejlik a zsenialitása. Hiszen mi történik bő másfél órán keresztül? Jesse és Celine sétálgatnak Bécs festői utcáin és beszélgetnek. Ennyi. Mégis, az a kevés alkotóelem, mely összetartja és működteti, mind kifogástalanul működik.
A rendezés egyáltalán nem modoros, teljesen minimalista. Linklater és operatőre, Lee Daniel szép hosszú snitteket használ, s a beállítások sem túl bonyolultak, de ehhez a stílushoz nem is illett volna a bravúrkodás és a túlzott kimódoltság.
Egy ilyen párbeszédközpontú filmnél a legfontosabb elem a dialógok minősége. Kezdek kifogyni a jelzőkből, de talán a "hiperrealisztikus" és a "mesteri" szavakat még nem használtam. A párbeszédek felépítése teljesen hiteles és logikus, a szereplők szépen lassan nyílnak ki, egy olyan mondattal nem találkoztam, ami kevésbé illett volna a többi közé. Tetszett, hogy a két fiatal hogyan próbálta lenyűgözni egymást a "Tudtad, hogy..." kezdetű történetmesélésekben, aztán az egymást fölülmúlni igyekvő (ál?)filozófiai fejtegetésekben. A szövegkönyv tananyag lehetne forgatókönyvíró-szakon.
Viszont ezekhez a csodás dialógokhoz kellettek a nem kevésbé ütős helyzetek (jelenetek) is, hiszen az mégis unalmas lett volna, hogyha csak az egyhangú utcákat róják másfél órán keresztül. A Mielőtt felkel a Nap így kicsit epizodikussá is válik, ami egyáltalán nem probléma. Ezek közül a helyzetek közül pár olyan erősre sikeredett, hogy örökre bevésődött az emlékezetembe. Akik látták már a filmet, elég, ha csak annyit említek: zeneboltos fülke, hajléktalan költő, "telefonálás", a hajó és természetesen a lezárás.
Két összetevő tehát kipipálva, viszont a színészekről még nem esett szó. Nos, nem lesz nagy meglepetés, de Ethan Hawke és Julie Delpy mindketten maximálisat hozták ki karakterükből. Teljesen azonosultak a szerepeikkel, nekem személy szerint furcsa is lesz majd néha más szerepben is látni ezt a két színészt, hiszen annyira eggyé váltak ezzel a két karakterrel. Julie Delpy egyébként rendezett egy, a Mielőtt felkel a Naphoz, és a Mielőtt lemegy a Naphoz nagyon hasonló 2 nap Párizsban című filmet, amit még sajnos nem láttam, de úgy hallottam, nagyon jól sikerült.
És igen, a fenti összetevők elégnek bizonyulnak egy tökéletes mozihoz. Linklater, Krizan, Hawke és Delpy úgy újították meg a romantika múfaját, hogy kidobálták a legfeleslegesebb sablonokat és csak a lényeget hagyták benne. Az őszinte szerelmet.
Azok számára, akik még nem látták az első részt, nem szeretnék megtudni annak végét, azokat most óva inteném ettől az írástól. Ugyanis a folytatásról lehetetlen úgy írni, hogy ne említsem meg benne a Mielőtt felkel a Nap végét. (De nem kell félni az ajánló mértékletes, és semmi filmélményt rontó hatása nem lesz, bátran olvassátok végig, mert megéri, nagyon jól összefoglalja a második rész értékeit is, úgy, hogy a történetből nem fed fel semmit.)
Kilenc év telt el (filmes időben és a valóságban is). Jesse befutott író, s sikert hozó könyve csodák csodájára pont a majdnem egy évtizede történt bécsi éjszakának a regényesített változata. A történet fonalát Párizsban vesszük fel, ahol Jesse utolsó felolvasását tartja és lelkesen válaszolgat rajongói kérdéseire. Viszont az utolsó kérdésre adott válasz közben megtörténik az elkerülhetetlen és észreveszi az őt eddig csak a háttérből figyelő Celinet. Jesse-nek pár óra múlva indul a gépe vissza az Egyesült Államokba, de sikerül rábeszélnie (újra) Celinet, hogy gépe indulásáig sétálgassanak Párizs utcáin és meséljék el egymásnak, mi történt velük ezalatt a kilenc év alatt.
Az ilyen folytatásokban rengeteg a hibalehetőség. Ha ugyanazt a formulát használják az alkotók, az sokak szerint nem tenne hozzá semmit a történethez, ha viszont radikális újításokat vezetnek be, a rajongók háborodnak fel. Szerencsére Linklaternek sikerült eltalálnia a megfelelő arányokat.
Felépítésében nagyon hasonló az első részhez, azzal a különbséggel, hogy itt már teljesen real-timeban hátszódnak az események, tehát nincs időbeli ugrás, s ez egyfajta (még az előzménynél is erősebb) feszültséget ad a mozinak. De maga az elbeszélésmód, a dialógközpontúság és a hosszú snittek alkalmazása változatlan maradt. A legszembetűnőbb különbség a két főszereplő kinézete. Furcsa, mert a kilenc évvel korábbi első részhez képest Delpy egy napot nem öregedett, sőt, inkább szépült, míg Hawke igencsak lestrapált állapotban jelenik meg. Ez annak köszönhető, hogy a forgatás idejében zajlott viharos válása Uma Thurmannal.
Nem szeretnék poénokat lelőni, hiszen a Mielőtt lemegy a Nap legfontosabb motívuma, hogy mi is történt Jesse-vel és Celine-nel. Annyit viszont elárulhatok, hogy egyikük élete sem úgy alakult, ahogy eltervezték. Ennek hatására a folytatás jóval komorabb és melankolikusabb lett elődjénél, színvonalban viszont cseppet sem maradt alul, sőt, a folytatást én még erősebbnek is éreztem. Talán a megváltozott hangulatnak és párbeszédeknek köszönhető ez (Linklater a szkriptet ezúttal Delpyvel és Hawke-al közösen jegyzi.)
Sajnos azonban van egy rendkívül idegesítő vonása a Mielőtt lemegy a Napnak. Ez pedig a játékidő. Már az előző film hosszát is keveselltem, de ez a 72 percnyi hossz vérlázítóan kevés. Tudom, a real-time miatt nem húzhatták tovább, és sajnos be kell látnom, jogos döntést hoztak Linklaterék. Mégis, ez a hossz nálam maximum a rajzfilmeknek és tv-filmeknek engedélyezett, egy normális játékfilmnél minimum a 80-90 perc. A befejezés viszont kárpótol a roppant kevés játékidőért,
Ami, valljuk be, valami elképesztően erősre sikeredett. Egyáltalán nem sablonos, s garantálom, a stáblista megjelenés után percekben képtelenek leszünk letörölni a félvigyort a szánk széléről. Úgy zárták le a történetet, hogy bár egyben nyitva is hagyták a lehetőséget a folytatás számára (amit Linklaterék nyilatkozata szerint nem is olyan lehetetlen, hogy hamarosan láthatunk), de mégis sikerült egyfajta megnyugvást is hozni. Ennél okosabban nem lehetett volna pontot tenni a történet végére.
Összefoglalva tehát, mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom a Mielőtt felkel a Napot és a Mielőtt lemegy a Napot. Akik rühellik a romantikus filmeket, azoknak azért, mert végre találhatnak két olyan alkotást, mely a lehető legtöbbet hozta ki a témából. Mindenki másnak pedig csak szimplán egy olyan (film)élményt nyújt, melyet képtelenség lesz kitörölni emlékezetünkből.
Az Azután /Hereafter/ Clint Eastwood legújabb, Peter Morgan forgatókönyve alapján készült filmje. A misztikus thriller három ember történetét meséli el, akiket egyaránt megérintett a halál szele, mindannyiukat más és más módon. George (Matt Damon) egyszerű munkás, akinek különleges kapcsolata van a túlvilággal, Marie (Cécile De France) francia újságíró, akinek halál-közeli élménye felborítja egész eddigi életét, Marcus (Frankie McLaren) pedig egy londoni tanuló, aki elveszíti a hozzá legközelebb álló személyt, és most kétségbeesetten keresi a válaszokat. Az igazság keresése közben a három egymástól több ezer mérföldre élő ember élete összefonódik, mindörökre megváltoztatva őket… (forrás: filmtrailer.hu/film/hereafter-clint-eastwood-uj-filmje/)
Nagyszerű színészi alakítások, kényes, de nagyon jól megvalósított történetben. Eastwood bátor döntést hozott a mai, hogy a mai amerikaiaknak egy olyan filmet mutat be (természetesen a film a világ minden országának szól, de ezt már csak nem forgatják le még egyszer), aminek a harmada "idegen nyelvű", feliratos. Ugyanis ők odaát nem szeretnek olvasni filmnézés közben, ezért is forgatják le a "külföldi" jó történeteket, odaát is eladhatóra, amerikai színészekkel, angol nyelven.
Bár a The Mechanic az azonos című 1972-es Charles Bronson-film feldolgozása, két ok miatt sem fogom leírni a „megint egy szar remake” mondatot:
nem láttam anno az eredetit, így semmilyen hozott emlékem nincs róla, ami befolyásolna
az új változat meglepően jól sikerült.
Nem arról van szó, hogy új klasszikus született, attól azért nagyon messze van a film, de teljesen korrekt „iparosmunka” kerekedett ki belőle. Látszik rajta, hogy Simon Westnek volt elképzelése arról, mit akar és ezt többé-kevésbé sikerült nekünk is megmutatnia. Ha esetleg nem tudjátok hova tenni a nevet, West karrierje elején csinált három nem is rossz filmet, rögtön elsőként a Con Airt, amiről ugye tudjuk, hogy a világ legjobb akciófilmje, illetve a nevéhez köthető az első Tomb Raider is.
Az tetszett egyébként, hogy a nyilvánvaló túlzások ellenére valamennyire mégis próbáltak a realitás talaján maradni az akciójelenetekkel, amikből a legjobb meglepő módon ezúttal nem is Jason Statham nevéhez köthető. Nem fogom lelőni, de gondolom az „50 kilós csaj lenyom egy százkilós állatot” miatt sírók örülnek majd neki. Pirospont jár azért is, hogy ezek a nem teljesen elszállt akciók néhol egészen ötletesek is, többek között megismerhetjük a száloptikás kamera egy egészen újfajta felhasználási módját.
Akadtak perszeolyan részek, ahol az ember jól használhatja az elítélő homlokráncolást (már ha sikerült kifejleszteni egy ilyet), de a nagyjából állandó tempó miatt – ami nem kifejezetten gyors, de egyenletes – túl sokáig nem időzünk ezeknél, szóval megbocsáthatóak. Igazából csak egy nagyobb nemszeretem volt, mégpedig a kihagyhatatlan montázs-jelenet. Nem azért negatív, mert annyira rossz, csak már rohadt unalmas. Tudom, hogy Rockynak is volt, de most már talán ki lehetne találni valami újat.
Jobb híján a színészekre és alakításokra is a korrekt a legjobb jelző. Statham megbízhatóan hozza a szokásos formáját (nem is emlékszem, volt-e olyan filmje, ahol nem ugyanazon a szinten teljesített), Ben Foster pedig kicsit lejjebb hangolta magát, hogy jól működhessen a párosuk. Persze attól függetlenül, hogy magához képest nem hozott semmi kiemelkedőt, még ugyanaz az ijesztő pszichopata-szemű alak maradt, akiről sosem tudod, hogy mit várj tőle. Az igazi „visszalépés” (vagy éppen előrelépés, hiszen nem typecasting) viszont Tony Goldwynnek jutott, aki egy teljesen standard üzletember jellegű gonoszt alakít. Szerintem úgy gondolta, hogy a színházasdi mellé behúz valami könnyű pénzes melót, és ez a könyv akadt az ügynöke kezébe. A kevéske eyecandy-t ezúttal Mini Anden szolgáltatja, aki egy meglehetősen rosszul vágott és fényképezett szexjelenetben mutatja meg aprócska bájait.
Értékelés:
Igazán dicsérendő, hogy a Mechanic nem követi vakon a mostani agyonvágott, Parkinsonos trendet, ráadásul bölcsen nem lépi túl a 90 perces határt, szóval pont olyan hosszú, aminél még nem kezdünk el anyázni a szokásos hibák miatt. A pontszám ingadozott jobbra-balra, de végül a soundtrack miatt (nem a komponált score, hanem néhány nagyon jól kiválasztott track) a határtalan jószívűségem jeleként kap egy 7/10-et.
Tala, az Angliában élő, független, törekvő jordán nő már a negyedik eljegyzése előtt áll, amikor találkozik az indiai- muszlim származású, zárkózott és érzékeny Leylával. Bár a két nő nem tud, és nem is akar véget vetni kibontakozó kapcsolatuknak, Tala az őt körülvevő, tökéletesnek látszó világgal és családja elvárásaival nem mer szembefordulni, Leyla pedig túl gyengének tűnik ehhez. A két lány azonban hamar felismeri, hogy csak akkor maradhatnak együtt, ha megküzdenek kultúrájukkal, családjukkal, de legfőképp: saját gyengeségükkel. Shamim Sarif, a film történetének alapját képező könyv írója nem a téma drámaiságára vagy mélységére helyez nagyobb hangsúlyt, hanem sokkal inkább annak humoros oldalára. Tala és Leyla karakterét pedig ennek megfelelő könnyedséggel és hitelességgel játssza el a két főszereplő, Sheetal Sheth és Lisa Ray. (forrás: http://thelword.extra.hu)
Köszönet annak a több mint 63 ezer látogatónak, olvasónak, érdeklődőnek és nem utolsó sorba a segítőknek, akik ez alatt az 1 év alatt megnézték, hogy miket néztem az utóbbi időben. Remélem még sok-sok új film kerül majd fel, és sok-sok szórakoztató, elgondolkodtató percet hozok az életetekbe ez által.
Utolsó kommentek