A kártyavár összedől Stieg Larsson nagysikerű, Millenium című regény- és film-trilógiájának befejező, utolsó része. A három rész szervesen összetartozik, lineárisan következnek egymásból, külön-külön csak töredékesen érthetőek. Mégis, A kártyavár összedől sokkal jobban passzol a második, A lány, aki a tűzzel játszott című részhez, e kettő nyugodtan felfogható egyetlen, igen hosszú játékfilmnek is, vagy egy tévésorozatnak, egybenézve. Persze, a rendező itt ugyanaz (Daniel Alfredson), ami alanyi jogon adhat valami stílusfolytonosságot a projectnek. Így, bevégezve a trilógiát, azonban egyértelműen látszik, hogy az első, Niels Arden Oplev által rendezett A tetovált lány egy igen jól sikerült felütés volt csupán, melynek a második része még viszonylag sikeresen tartotta fenn az első rész okozta feszültséget, illetve nézői várakozást, a befejező rész azonban már elég gyengén sikerült.
Optimális esetben, ha a regényeket olvasók egyfajta mozgóképes illusztrációként fogják fel a filmeket, valószínűleg nem tűnik fel semmi, hiszen a néző benne marad az első részben megteremtett univerzumban, és magával ragadja Lisbeth személyisége, igen nehéz sorsa. Ha azonban a regényeket nem olvastuk (mint ahogy én sem, hiszen a filmnek önállóan is meg kell állnia a lábán), akkor ez az utolsó rész már igen csak el lett nagyolva. Olyan ez, mint amikor valaki hozzáfog egy nagy ház építéséhez: az elején van kedv, pénz, erő és lelkesedés, sőt még a haverok is segítenek. Fejest ugrunk a munkába, napok alatt kész az alap, további napok alatt már a falak is állnak, majd pihenünk. A tető már csak hetek alatt készül el, a belső munkálatok pedig hónapokig húzódnak. Egyre többet számolgatjuk a pénzünk, egyre többet pihenünk, a haverok sem olyan lelkesek, sőt már el is maradoznak. A ház végül annyira kész, hogy be lehet költözni, de a terasz nincs leburkolva, vakolat csak az utca felől van feldobva, az egész project a végére elnyúlt, kifulladt, elerőtlenedett. Ez utolsó rész is ilyen elnagyolt lett, mintha Alfredson megijedt volna, túl nagy ívet húzott az első két rész, és a harmadik egy suta levágással köti össze a kettőt: az eredmény így viszont nem egy szép, tökéletes kör, hanem csak egy alaktalan krumpliforma lett. A kártyavár így valóban összedőlt, tulajdonképpen képletes, filmbéli értelmében is, de nekünk, nézők számára a mítosz és az élmény szempontjából is.
(forrás: asanisimasa.blog.hu)
Torrent fálj: Luftslottet.Som.Sprangdes.2009.SWEDISH.DVDRip.XviD-WASTE.torrent
Magyar felírat: Luftslottet.Som.Sprangdes.2009.SWEDISH.DVDRip.XviD-WASTE.srt
Utolsó kommentek