A blog azon filmeket tartalmazza amiket én már láttam és bátran merem ajánlani bármelyik látogatómnak.
Ha pár nap kimarad, az nem lustaságból ered, hanem mert vagy olyan filmet néztem amit nem szeretnék tovább ajánlani, vagy egyszerűen nem néztem azon napokon filmet.
Amennyiben neked is tetszett a film és kedvet érzel értékelni azt megteheted a filmek előzetese alatt található "Szólj hozzá" részben.
A linkek aktuálisságáért csak a blogbejegyzések megszületésekor tudok felelősséget vállalni, akkor minden link ellenőrzött, és valós. Az idő elteltével a linkek tartalma és érvényessége változhat. Torrentek esetében a le és feltöltők száma állandóan változik, és egyes esetekben a torrent maga is törlődhet a gazdaoldalról. Felíratok esetében ugyanez a helyzet, a gazdaoldalon történő változások, javítások, áthelyezések módosítják a linkek tartalmát és érvényességét. Ezekért elnézést kérek, de azt beláthatjátok, hogy nem ellenőrizhetem minden linkemet időszakosan sem. De ha ti jelzitek felém a változásokat, hibás linkeket, készségesen javítom őket az aktuális lehetőségekhez képest.
doggfather:
Az első percekben magához ránt, majd nem ereszt, hanem szépen darál le és le egymás után a filmben... (2021.02.16. 13:43)Esküvő után (Efter brylluppet, 2006)
doggfather:
frodo és jax teller egy filmben és én ezt még nem láttam?! Sőt, frodó igen, de jaxről azt se tudta... (2021.01.21. 15:49)Huligánok (Green Street Hooligans, 2005)
doggfather:
Egy arab, egy feka, egy zsidó kölyök, a filmben csomó hiphop elem (dj, graff, break) teszi nemzetk... (2021.01.20. 14:31)A gyűlölet (La haine, 1995)
Jeanne a kétgyermekes francia írónő ( Sophie Marceau), aki először azt veszi észre, hogy változnak körülötte a dolgok, a ház, a gyerekei, később pedig már sem férjét, sem anyját nem ismerik fel, míg végül ő maga is elkezd változni. Jeanne lassan úgy érzi bele őrül a körülötte végbemenő történésékbe ezért, hogy rájöjjön a változások okára, elindul Olaszországba… miközben folyamatosan változik át egy másik nővé az olasz: Rosa Maria-vá (Monica Bellucci)
Jim Jarmusch ha nem is olyan polgárpukkasztó, mint Lars von Trier, de legalább annyira elvont ember. Ha nem jobban. De igazából mindezt olyan elegánsan mutatja be Az irányítás határaiban, hogy ha nem is lehet tudni miért, de megkedveli az ember. Itt szólok előre, hogy nagyon lassú és tele van szimbólumokkal és még az egyetlen akciójelenet is baromi különös. Ugyanis ez a film nem ezek- re a tulajdonságokra hajt, de ezt Jarmusch nevéből már kitalálta asszem mindenki aki látott már tőle valamit.
Egy ember útját mutatja be Spanyolországban road movie szerűen Jarmusch, sok kávéval, festészettel és baromi meghatá- rozó hangulatot adó soundtrackel. Igazából többet nehéz is lenne írni a sztoriról meg nem is nagyon érdemes, mert látni kell ahhoz, hogy valamit értsen belőle az ember.
Ami nekem a leginkább élvezetessé tette ezt az egész agyszüle- ményt, az a főszereplő Isaach De Bankolé. Megmondom miért: igazából össz-vissz kb 5 szót mond, de olyan arcjátéka és maku- látlan eleganciája van, hogy egyszerűen belém szorul a levegő. Na meg ugye hallgatni is tudni kell. És még mindig nem beszél spanyolul. Eszembe is jutott róla Javier Bardem a Nem vénnek va- ló vidékből. Mellette amúgy vannak jó nevek - Tilda Swinton pl - de hangyányit adnak csak hozzá az egészhez. Mert mi Isaach-el uta- zunk a rendező motívumai között.
Motívumok. Ezzel van tele, de ha el tudsz rugaszkodni attól, hogy lassan folyik itt minden és ezekbe belemerülsz, értelmezni pró- bálod őket és figyelsz rájuk, akkor sokat tud nyújtani a film. Amúgy jó pár szép tájon kívül nem sokat. Van itt folyton kirendelt két kávé külön csészében, zene, film, művészet, tudomány - csak, hogy a végére próbálj meg belőlük összerakni valamit.
A fényképezés simán 5-öst kap, mert ez mestermunka minden kö- zeli arcba tolt képpel együtt. Meg Madrid utcáinak hangulata na- gyon átható és beránt, ha engeded. A párbeszédek különösek és jók, mert elagyalsz rajta, akárhányszor elhangzik valami filozófikus mondat.
Néha nehézkes érteni a filmet, de ezzel az imázzsal én eladtam magam nekik, mert ezt topra rakták. Mert ezt tényleg nem nagyon érti a néző, de érzi. És akkor ott úgy abban a pilla- natban minden megvan. Őszintén szólva, ha nincs hozzá egy megfelelő hangulatod, akkor el fog sétálni melletted.
A vége miatt állok fél lábon, mert az valahogy csak ürességet hagyott bennem, egyszerűen annyira lezáratlan, hogy értelmet- lenül bámultam picit, hogy akkor most ez így lenne az?! De talán ez az alkotás olyan, hogy nem az összképet kell nézni, hanem az adott pillanatokat amik könnyen képesek eltalálni. Így kap egy 7/10-et a Limits of control. Művészfilm kedvelőknek erősen aján- lott, de amúgy óvatosan, mert én szóltam ez kedvtől függ.
Az előzetes itt mint a blog állandó szereplője szerepel, de megtekintését nem ajánlom!!! A filről túlságosan sokat árul el és a megtekintése ronthatja a film megnézése közben elérhető maximális hatást!!!
Ha meg akarod nézni a filmet NE NÉZD MEG az előzetest!!!
A Szigorúan piszkos ügyek úgy válik trilógiává, hogy nem szövi tovább a történet fonalát. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ugyanazt a történetet meséli el háromszor, más aspektusból nézve. Az alkotók az eredeti akciófilmből először mitologikus gengszterfilmet, majd pszichotikus művészfilmet kreálnak, először a múlt, majd a jövő felől is megbillentik saját kikezdhetetlennek hitt szerkezüket, aminek eredményeként egy még erősebb és nagyobb távlatokat nyitó trilógiát kapunk. Egy elektronfelhőt, mely minden újranézés során más és más arcát mutatja.
A trilógia nagyon ravasz dolog. Mindössze három darabból áll, de az egymáshoz képest felállítható viszonyok, illetve variációk száma meglepően nagy, pontosan nem is érdemes meghatározni, hogy mennyi, hiszen attól is függ, hogy milyen aspektus alapján közelítünk a művek felé. Ha eddig lettek volna kétségeink afelől, hogy trilógián nem csak három valamilyen módon egymáshoz kapcsolódó alkotást értünk, hanem szuverén műfajnak is tekinthetjük, mellyel máshogy és mást lehet elmondani, mint egyetlen filmmel, akkor most ezen kétségek végérvényesen el kell, hogy tűnjenek tudatunk legrejtettebb zugaiból is. Elkészült ugyanis, és folyó héttől kezdődően a magyar mozi-, és DVD/videó-közönség rendelkezésére áll a Szigorúan piszkos ügyek mindhárom epizódja, más kérdés, hogy vajon megérdemli-e az úri magyar közönség ezt a kegyet, de erről majd később.
Kezdetben volt a Szigorúan piszkos ügyek című alkotás, mely a sokszor a követhetetlenség határán balanszírozó tempó és a szálak kellőképpen bonyolult összegabalyodása után olyan bámulatos eleganciával kerekedett ki egésszé, hogy az legalábbis nagyon ritka a mai mozibizniszben. A két főszereplő, Yan és Ming története önmagában a teljesség érzését kelti, miközben maga a film a lehető legszűkszavúbban meséli el a cselekményt, csak annyit mond el a szereplőkről, amennyit feltétlenül muszáj. Hogy a filmben is elhangzó hasonlattal éljek, a két kártyalap, melyet Sam, a triádvezér és Wong főfelügyelő egymás zsebébe csempész, rövidre zárva ezzel az információs láncot, olyan ötlet, mely a megfelelő módon kidolgozva egyszer használatos és saját történetét belül lényegében überelhetetlen.
A teljes körű leírás folytatását elolvashatjátok a következő weboldalon, de felfed olyan részleteket is, mely a filmben lévő fordulatokra rámutat, ezért csak a film megnézése után javallom, hogy a filmélmény ne romoljon egy cseppet sem.
Elnézést kérek a rendszeresen be-benéző olvasóimtól a kis kimaradásra, de ez idő alatt sem tétlenkedtem, csak nem jutott olyan film a képernyőre amit érdemes lenne továbbadnom, mint ajánlást. De most egy ajánlás során sikerült megnézni egy ujjab mély, értékkel bíró filmet, melynek ajánlóját itt mellékelem számotokra.
A film Ridley Scott lányának, Jordan Scott-nak rendezői debütása, Eva Green főszereplésével. Az 1930-as években egy angol internátusban, egy hat lányból álló úszócsapat és edzőjük, a rejtélyes és karizmatikus Miss G (Eva Green) fantasztikusan érzik magukat együtt. Egy új, spanyol diák, Fiamma (María Valverde) érkezésével azonban felborul az idill, Miss G, imádott tanáruk ugyanis túlzott érdeklődést mutat az új diák iránt. A lányok egyre féltékenyebbek a jövevényre, és hamarosan úgy döntenek, tenniük kell valamit, hogy a régi csapat újra együtt lehessen... Miss G népszerüsége nem is véletlen,ugyanis a rebellis tanárnő nadrágban jár, cigarettázik és a lányokat önálló gondolkodásra, éjszakai bulizásra és már-már erotikus kalandokra csábítja. A történet első hallásra a 2005-ös zseniális Innocence-ra emlékeztet, és a szinopszis írói nem hagynak kétséget afelől, hogy a végén Miss G szabad szelleme valamiféle tragédiához vagy más döbbenetes eseményhez vezet. Juno Temple (aki a Vágy és vezeklés-ben a megerőszakolt lány volt) alakítja a suli legnépszerűbb csaját, akinek hatalmi köreit megzavarja Miss G ténykedése, María Valverde (Melissa P., A hegyek királya) pedig egy új spanyol lányt játszik, akinek mindenki a kedvében akar járni.
Van úgy, hogy az idő nem gyógyítja be a sebeket, meg nem tudja kitörölni a fájó és szörnyű múlt képeit, emlékeit, se benned, se másban. Igaz, próbálnál menekülni előle, elfelejteni a rosszat, mindent, ami valaha is megtörtént veled, de hiába, mert „visszacsinálni az egészet” már nem tudod. Ott állsz egyedül a bajban, miközben mindenki furán tekint rád, és mérlegel. Egyszer kinevet, másszor pedig felhántogatja a sötét múltadat. Így pedig nehéz lesz, nagyon nehéz lesz újra megállni két lábon az emberek között, akik nézéseikkel és beszólásaikkal folyton emlékeztetnek arra, amire te nem szeretnél, s nem akarnál. Ezek után pedig már csak egyetlen egy aduász maradt a kezedben, - igen mindhárman (ő+olvasó+én) ugyanarra gondolunk -, elmenni onnan mindörökre, vissza sem nézni, egy percre sem. A kérdés csupán annyi, hogy helyesén döntöttél, vagy sem?
Ez a hosszú című japán mozi rólunk, az emberekről szól. Pontosabban egy priuszos lányról,
aki kicsit vicces nem vicces helyzet után került a dutyiba, ami mondani se kell, egy életre megbélyegzi. Olyan ez, amit senki se tud elfelejteni, vagy elnézni neki, soha de soha. S miután kikerül onnan, látva a család zavarodottságát, vagy az ismerősökkel való kényelmetlen találkozásokat, beszélgetéseket, úgy dönt, hogy továbbáll, elmegy a városból. Elhatározza, hogy addig fog egy új/más városban dolgozni, s maradni, amíg egy millió yent össze nem gyűjt. Így fog haladni előre, keletnek, nyugatnak stb… egészen addig, amíg jó messze el nem kerül azoktól, akik ismerik őt, a múltját.
Felfogható, miért is ne, az egész darab egy roadmovie-nak. Egy roadmovie, ahol a főhős, a központi figura menekül el, oda, ahova csak szeretne, s ahova csak akar. Félreértés ne essék, nem azért utazik, mert szeretné megtalálni önmagát, a helyes utat, hanem pont ellenkezőleg nem szeretné megtalálni, sokkal inkább elfelejteni, hogy ki is ő. Olyan helyekre akar elmenni, ahol nem ismerik fel, és olyanokkal találkozni, akik ismeretlenek, számára. Nem is akar mást, csak ezt szeretné elérni, a pénzgyűjtésen kívül. Először is a pénz az a szimbólum dolog: ami a dutyiba jutatta, és ami miatt minden rossz történik a mai világban, szóval ez egy üzenet is lehet, de másrészről meg a lány saját lakást szeretne, hogy a családtól távol lehessen, azért meg jó. Az érem két oldala, ugye…
Tehát a lány „nekiindul a világnak”, bele az ismeretlenbe, hogy ott megadott, kitűzött pénzt gyűjtsön össze valamennyi idő alatt. S ha ez megvan, akkor továbbáll, mintha mi sem történt volna. Közbe persze találkozik emberekkel, akik hatással vannak rá, vagy éppen ő rájuk, - mondom én roadmovie -, s ennyi karakterben le is írható, ki is fejthető a sztori, ami azért ennél sokkal komolyabb, drámaibb értékkel is bír. Hisz, ahogy írtam a kezdő sorokban, a múltat nem lehet magunk mögött hagyni, az mindvégig ott lesz mögöttünk, az árnyékunkban, ezért előfordul az, hogy a lány újra szembe találja magát a múltjával, egy ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között is.
Elmegy mindenhova, le a tengerpartra, fel a hegyekbe, meg be a városba. Elvállal mindenféle szezonmunkát, tényleg bármit: lesz jégkása készítő fenomén, barackkislány, meg „praktikeres” növényszakértő/eladóként is tevékenykedik. Végül is bárhova elmegy, bármit csinál, ott mindig megállja a helyét, mindent pontosan és jól megcsinál, elvégez, akkor is, ha már estére semmi ereje sem marad. Így lesz az, hogy a film előre haladtával már egyre inkább a lánnyal vagyunk, nem ellene, és szurkolunk neki, hogy egyre több helyre menjen, ahol sok-sok pénzt összegyűjtve az álmát (a lakást) megvalósíthassa.
Van persze itt is mellékszál a testvér képében, de ezt kicsit már gyengének éreztem. Az állandó levelezés kettőjük közt, ahogy a lány elmeséli a dolgokat, hogy mit és hol dolgoz, az teljesen rendben van és aranyos, viszont a többiek által bántott fiú a háttérbe szorul, de nagyon. Aztán megjelenik kupidó is, persze, amit meg sikerül minden gond, hiba, giccs nélkül szerethetően tálalni. Az szép volt és kerek történet.
A mozi simán veszíthetne lendületéből, lásd a sok arcot, meg színt, azonban olyan lassú az egész, hogy erre semmi esély sincs. Lassabb már nem lehetett, gyorsabbra nem törekedett, szóval a japánok beálltak ebbe a lassú víz partot mos felfogásba és jól tették. Habár néha már tényleg eltúlozták, azonban mégis az összkép nagyon egyedi, hangulatos lett, amit meg nem kell megmagyaráznia.
Kicsit hosszú, kicsit lassú film lett ez az One Million Yen and the Nigamushi Woman, de azért minden dicséretet megérdemel tőlem. Ott volt még Yû Aoi, a főszereplő, akinek játéka üde színfolt, s bizonyára sokat fogunk még hallani róla. Aztán a tájak, a zene is mind-mind sokat tettek, mondom azért, mert a picit unalommal eltelt percek alatt volt mit nézni vagy hallgatni, éppenséggel.
Összességében tényleg hangulatos jó mozi lett ez, amelynek a végére is maradt még ereje, de hogy pontosan mire és miért is, azt majd még meglátod, nem árulom el. A love kimondását és beteljesülését pedig tanítani kéne, annyira szép volt, kérem. Ja és egy millió yen kb kétmillió forint, csak hogy érzékeltessem, nem aprópénzről volt itt szó. Oké, tudom-tudom, hihetetlen meg kicsit se lehet igaz, de hiába, mert a keserűen mosolygó lánynak mégis sikerült. S, te neked?
.jpg)
Utolsó kommentek