A blog azon filmeket tartalmazza amiket én már láttam és bátran merem ajánlani bármelyik látogatómnak.
Ha pár nap kimarad, az nem lustaságból ered, hanem mert vagy olyan filmet néztem amit nem szeretnék tovább ajánlani, vagy egyszerűen nem néztem azon napokon filmet.
Amennyiben neked is tetszett a film és kedvet érzel értékelni azt megteheted a filmek előzetese alatt található "Szólj hozzá" részben.
A linkek aktuálisságáért csak a blogbejegyzések megszületésekor tudok felelősséget vállalni, akkor minden link ellenőrzött, és valós. Az idő elteltével a linkek tartalma és érvényessége változhat. Torrentek esetében a le és feltöltők száma állandóan változik, és egyes esetekben a torrent maga is törlődhet a gazdaoldalról. Felíratok esetében ugyanez a helyzet, a gazdaoldalon történő változások, javítások, áthelyezések módosítják a linkek tartalmát és érvényességét. Ezekért elnézést kérek, de azt beláthatjátok, hogy nem ellenőrizhetem minden linkemet időszakosan sem. De ha ti jelzitek felém a változásokat, hibás linkeket, készségesen javítom őket az aktuális lehetőségekhez képest.
doggfather:
Az első percekben magához ránt, majd nem ereszt, hanem szépen darál le és le egymás után a filmben... (2021.02.16. 13:43)Esküvő után (Efter brylluppet, 2006)
doggfather:
frodo és jax teller egy filmben és én ezt még nem láttam?! Sőt, frodó igen, de jaxről azt se tudta... (2021.01.21. 15:49)Huligánok (Green Street Hooligans, 2005)
doggfather:
Egy arab, egy feka, egy zsidó kölyök, a filmben csomó hiphop elem (dj, graff, break) teszi nemzetk... (2021.01.20. 14:31)A gyűlölet (La haine, 1995)
kínai - japán - hongkongi kaland - akció - háborús - történelmi film, 134 perc
Kr. e. 370, Liang. Már csak ez az egy városállam maradt, amelyik nem hullott térdre a hódító és kegyetlen Zhao hatalmas hadserege előtt. A szorongatott város lakói segítséget kérnek a harci tudásukról híres Mo-Tsu törzstől. Hatalmas sereget várnak, olyat, amely képes térdre kényszeríteni a hódítót. A körbezárt városban már semmilyen más remény nem maradt. A felmentő sereg meg is érkezik. De amikor kinyitják a kaput, csupán egyetlen ember bandukol be rajta, Ge Li. Ge Li bátorságával és leleményességével erőt és hitet ad az egyre szorultabb helyzetben lévő város lakóinak. De mire képes egyetlen ember egy végeláthatatlan hadsereg ellen? És mire képes az árulással szemben?
Mint látható ismét egy kicsit más vizekre eveztem mint az előző posztok, bár most is távolkelet, de a kor nem éppen napjaink. A keleti filmeknél megszokhattuk már, hogy mindig nagyon figyelnek a kivitelezésre és az igényességre. Itt sem fogunk csalódni. Bár itt nem a csodaszép zöld erdők, és kristálytiszta vizű patakok, tavak lesznek a háttérben, hanem egy erődítmény és a harc a maga poros, füstös, omladozó falaival. Mint fentebb olvashattátok, csak egy ember jön a várnép megmentésére, de az az egy ember nem akárhonnan jött. Róla nem akarok elárulni többet, hisz akkor mi jut a nézőnek a felfedezésből. A film szinte két történet szálának kusza fonata, mely két szál szorosan összefügg a háborúval. Az egyik maga a harci technika, mely a kr.e.370-es években is olyan fejlett volt már a távolkeleten, hogy azt nem is gondolnánk ( már akkor ismerték a harci gázt, és a légi támadást is ), a másik szál pedig a mentális hadviselés, és ha ez a két eszköz egy ember kezében van, akkor milyen hatást válthat ki a körnező emberekből, legyen az akár király, vagy akár a köznép. Ismét tanúi lehetünk, hogy milyen sokat is jelentaz egymás iránti tisztelet fontossága.
A film nem egy RED CLIFF, de azért sokat lehet belőle tanulni. Magyar tekintetben legjobban az Egri csillagokhoz tudnám hasonlítani. Minden olvasómnak ajánlom, akik szeretik a jó történelmi filmeket.
Jonas Bechmann ügyvéd (Nikolaj Lie Kaas) odaadóan szolgálja a rendszert mindaddig, míg egy nap sötét zsarolási ügy áldozata nem lesz. Ekkor a kezébe veszi a dolgok irányítását, és üldözőbe veszi azokat, akik megfenyegették. Semmi sem az azonban, aminek látszik. Jonas a zsarolás nyomán apja másfél évvel azelőtti rejtélyes haláláról tud meg új információkat, és szemben találja magát egy sokat próbált szélhámossal, Claes Kiehlerttel. Rá kell döbbennie, hogy ebben a veszélyes és kiismerhetetlen világban általa befolyásolhatatlan erőknek van kiszolgáltatva.
„Kasper Barfoed rendező múlt és jelen képeinek váltogatásával remekül teremti meg a káosz nyugtalanító atmoszféráját. Jonashoz hasonlóan mi is csak találgathatunk, mi vajon az igazság. Mesteri cselekményvezetése, jellegzetes hangzásvilága és az emlékezetes alakítások teszik a filmet az utóbbi évek egyik legkiválóbb európai noirjává.” (Sarah Lutton)
Ismét egy DÁN filmet ajánlanék nektek. A fentebb levő beharangöző épp elég, mivel az egész film tele van fordulatokkal, és bármi plusz információ filmélmény romboló lehet. A dán filmekre jellemző nagyszerű színészi alakítás és a jellegzetes fotózási technika itt is nagyszerűen van összehangolva egy kellően tartalmas, és jelentős mondanivalóval is bíró, mindvégig feszültséget sugárzó, izgalmas történetben.
Lassú, csendes, feliratos, hosszú, nélkülözi a gyors vágásokat, a látványtrükköket, de akinek van türelme kivárni a csodát, az szeretni fogja Andrej Tarkovszkij Stalker című alkotását!
Stalker
A címszereplő Stalker, egyféle idegenvezető a Zónában, a tiltott övezetnek számító területen, ahová a titkos vágyaikat beteljesítők vándorolnak el. A film középpontjában az az utazás áll, melynek során Stalker az Írót és a Professzort vezeti be a Zónába. Ezen a területen egykor állítólag meteor csapott be vagy űrhajó szállt le, elpusztítva minden ott lévő életet és rejtélyes energiát hagyott hátra maga után. Korábban turisták mentek a Zónába, de vissza már nem tértek. Akinek mégis sikerült, annak megváltozott az élete. Zordon (Magányos Farkas), a korábbi vezető miután átlépte a küszöböt, rá egy hétre itt a világban dúsgazdag lett, majd felkötötte magát. Stalkert sem hagyja büntetlenül az övezet. A kislánya béna. A "Zóna áldozata". Ő maga pedig többször ült börtönben tiltott útjai miatt, mégis kész az életét is kockára tenni, csakhogy másokat elvezessen a boldogság megtapasztalásáig. Tisztelettel viszonyul a Zónához, s ezt megköveteli a vándoroktól is.
A területnek két határa van: egyiket rendőrkordon védi, mert az állami karhatalom tiltott övezetnek minősítette és lezárta. A másik a Zóna közepébe vezető küszöb, melyen keresztül a titkos vágyakat teljesítő szobába lehet jutni. Mert a mendemondák úgy tartják, a Zónában teljesülnek az ember kívánságai.
Útitársak
A film rendezője a szimbólumok nagymestere volt. A Zónába utazás átkelést jelképez a gyakorlati világból a spirituális világba. Befelé jutás a saját lényünk középpontja felé. Stalker szerepe a lelki vezetőé, ki nem mutathatja az utat a másik kettőnek, csupán segítheti őket abban, hogy megtalálják saját útjukat lelkük mélyére. A Tudós és az Író morális és etikai kérdésként kezelik ezt a problémát, mert érzik, hogy életük legfontosabb pillanata következett el. Rájönnek, hogy a csoda a belső megváltozás, a hit képességének visszaszerzése. A tudatosan vállalt átlépés az egyetlen lehetőség, amin keresztül a szobába juthat az ember.
A Tudós úticélja, hogy elpusztítsa a Zónát, nehogy valaki zsarnoki vágyaitól vezérelve lépje át a küszöböt, s elpusztítsa az egész világegyetemet. Hosszas birkózás, veszekedés után a professzor más belátásra jut. Ő a titkok szobájának küszöbéig jutva ezt a belső utat tette meg. Stalkert pedig elviselhetetlen fájdalommal tölti el a Tudós és az Író vonakodása, s hogy nincs kit bevezetnie a szobába. Stalker a hit embere, aki másokat is hitre tud vezetni. Nevezhetnénk a Zóna papjának, kinek alakja mélyen az orosz hagyományba gyökeredzik. A szerzeteshagyományban ugyanis Stalker alakjának a sztarec felel meg. Pontosabban szólva Zosszima sztarec alakja a Karamazov testvérek c. Dosztojevszkij regényben. Az orosz hagyományban a sztarec az a lelki vezető, aki megkapta a megkülönböztetés karizmáját.
Egyikük sem lép be a szobába, mégis egészen más emberként térnek vissza a valóságba. Stalker szeretné a saját igazi közegébe, a Zónába vinni családját. Nyakába is veszi járásképtelen kislányát, kinek fejkendője, bekötött feje az egyetlen karakterisztikus utalás Oroszországra, ill. a történet helyszínére. Mégis a nyitóképsorban látott lakásba tartanak. Stalker ágynak dől és vonaglik, értelmetlennek érzi áldozatvállalását, és mert nincs aki átlépje a küszöböt, azaz nincs aki bízna szíve tiszta vágyaiban, nincs már olyan ember, aki hinne!
Eközben kislánya a konyhában olvas, s tekintete megmozdítja az asztalon lévő poharat, míg a néző Beethoven Örömódáját hallhatja. A győzelem, a hit megnyilatkozása ez. Azé a csodáé, mi már csak erkölcsi csoda lehet, csak erkölcsileg teljesülhet, erkölcsileg következhet be, egészen odáig, hogy minden technikai trükk nélkül - a puszta tekintet ereje elegendő lesz ahhoz, hogy a holt tárgyakat megmozdítsa az asztalon.
Andrej Tarkovszkij
A szovjet filmkészítés meghatározó alakja Andrej Tarkovszkij, a nagy formateremtő művészek közül való. A korproblémákat az egyén gondjának tekintő művész, aki az emberiség gondjaira figyel, miközben eredeti módon merít az orosz szellemiség, a múlt századi hagyományait folyamatosan őrző orosz értelmiség élet- és gondolkodásmódjának, kultúrájának örökségéből.
Magától értetődő természetességgel közlekedik az álmok világában, nem magyarázkodik, csak formát ad látomásainak a legsúlyosabb, de egyszersmind legképlékenyebb közegben. Olyan művész, ki katasztrófaként éli meg, hogy a modernitás racionalizmuskultusza elfeledtette az emberrel saját örök, spirituális értékeit, elszakította az embert a közösségtől és önmagától. Ráadásul abban a korszakban kellett létrehoznia művészetét, amikor az orosz civilizáció - a 60-as évekbeli utolsó virágkora után - kimúlt. Két világ között állt, és egyikben sem volt otthon.
Éppúgy mint főhőse, ő is lelki vezetőként működik, aki segít nézőinek megtalálni az utat önmagukhoz.
Szereplők: Alisa Freindlich, Nyikolaj Grinyko, Alexandr Kajdanovszkij, Anatolij Szolonyicin
Játékidő: 165 perc
Nincs mit hozzáfűznöm, tökéletes kritika erről a nem mindennapi alkotásról. (forrás: sulinet.hu - Csomós Éva)
A film nagyon durva psziho-thriller, megtekintését csak erre felkészült nézőknek ajánlom!!!
Folytatva a "rossz gyerek sorozatot" ezuttal eljutottam a csúcsra. A "démoni" kislánytól, az gonosz árván keresztül eljutottam a "vándorló" fiúkig... és itt horgonyozzunk le kicsit, mert a műfajt nem lehet ettől jobban fokozni. Az Eden lake-ben már megvolt ez az érzés a film végén, de itt a közel 2 órát végig betöltötte, és mi is az az aérzés, hát a végtelen gyűlölet a főszereplő páros iránt.
Lássuk csak honnan is indult a történet...
Michael Haneke a kortárs osztrák film egyik meghatározó, ha nem legmeghatározóbb alakja, Európa-szerte méltán elismert alkotó, akinek sikerült az, ami jó néhány honi kollégájának korábban soha: kiemelte hazája moziját a provincialitásból, és bekapcsolta a világ mozgóképművészetének vérkeringésébe.
Haneke harmincéves rendezői pályáján mára oda jutott, hogy egy-egy új bemutatója igazi slágernek számít a nemzetközi szemléken, Magyarországon mégis alig ismerik a nevét: volt ugyan egy alkalmi vetítésekből álló retrospektív sorozata néhány éve, de A zongoratanárnő című legfrissebb munkája és a közvetlenül előtte készült Ismeretlen kód kivételével egyéb filmje nem jutott el nálunk a hivatalos forgalmazásig. Haneke nem könnyen fogyasztható mozimeséiről ismert, a direktor kíméletlen kritikusa a jóléttől megfertőzött osztrák társadalomnak, lidércnyomásos munkái újra és újra a - szerinte - beteg osztrák lélek fekélyeit nyitogatják fel. Az 1997-ben forgatott Furcsa játék az egyik legjobban sikerült műve, mely erőszak és film viszonyát állítja centrumába, elidegenítő effektusok sorával szembesítve az agresszió látványára éhes közönséget saját bornírt vágyaival. Az átlagcsalád vakációra indul a meseszép tó partján fekvő nyaralójába. Míg az apa és kisfia vízre teszi vitorlásukat, a feleség váratlan látogatót kap: a fiú a szomszédból jött, és kezdetben teljesen ártalmatlannak tűnik, azonban egyik cimborájának megérkeztével lassan felfedi valódi énjét.Ha a film előképeit keressük, Kubrick Mechanikus narancsa és Pasolini Salója juthat eszünkbe, de a Furcsa játék inkább csak atmoszférájában emlékeztet ezekre a művekre. Teljességgel realisztikus miliőben, a jóléti társadalom tüchtig díszletei között formálódik a hétköznapok horrorja: a Furcsa játék kemény film, de nem szabad kihagyni.
(forrás: pestiest.hu)
Mint ismeretes, Michael Haneke 2007-ben remake-elte 1997-es thrillerjét, a Furcsa játék-ot, amelyben két fiatal srác saját házában ejt túszul és kínoz meg mind lelkileg, mind fizikailag egy háromtagú, kisgyerekes családot. Az Amerikában 2008 elején mozikba kerülő Furcsa játék rendezője nem puhított az eredeti filmen az amerikai piac kedvéért sem.
Állítólag Haneke egy az egyben újraforgatta a '97-es filmet, különbség lényegében csak a szereposztásban (és persze a film nyelvében) van: ezúttal közismert sztárokat láthatunk a vásznon. Az anyát Naomi Watts alakítja, az apa Tim Roth, a két hátborzongató fiatalember pedig Michael Pitt és Brady Corbet (őt azok ismerhetik, akik látták Gregg Araki Titokzatos bőr-ét, amelyben ő volt a két főszereplő közül a szemüveges, szőke srác).
(forrás: Bujdosó Bori - Origo.hu)
És akkor vissza a saját érzéseimhez a film iránt. Egyetlen szóban meg tudom fogalmazni... gyűlöletes. Sok thrillert láttam már, de ez a csúcs köztük, mint fentebb írtam eddig az Eden Lake vitte a pálmát, de ez most lesöpörte a színről. A játszadozó "gyerekek", az embert már-már annyira fel tudják húzni, hogy a nézőnek kedve támadna valamit hozzájuk vágni, és amikor a pattanásig feszül a gyűlölet, még belenéz a kamerába és megszólít engem a nézőt, hogy mit szólok én ehhez a helyzethez... és ekkor belülről elhallgatok és bambán bámulok magam elő szinte megszeppenve, hogy ebbe a kegyetlen történetbe hogy kerülök bele én magam is. Kavarognak még mindig bennem az érzések, amit a film kiváltott belőlem, még mindig a hatása alatt állok, pedig lassan 1 órája már véget ért.
Még egy ide illő hozzászólást szeretnék idézni a port.hu-ról.
Szerintem a filmnek éppen az a lényege, hogy megmutassa: az átlagember túlélési szempontból pontosan annyira "béna", mint amilyennek a családot mondták páran itt a fórumon. Nem nagyon tudok vele egyetérteni (különösen nem azzal, hogy aki hülye, haljon meg). Mindenki másmilyen helyzetre van berendezkedve. Természetes, hogy mint néző azt várom el a szereplőktől, hogy minden erejükkel védekezzenek, öljék meg a srácokat stb., de itt éppen az a lényeg, hogy egy ilyen szituációra egyszerűen nem vagyunk felkészülve. Ezt a történetet el tudjuk képzelni a moziban, de álmunkban sem jut eszünkbe, hogy velünk is megtörténhet, ahogyan azt sem tudjuk elképzelni, hogy pont a mi fejünkre fog esni az a bizonyos tégla. Persze hogy nekem is kedvem lett volna beverni a fejüket, de ha tényleg belekerültem volna a szituációba, fogalmam sincs, mit tettem volna. Szerintem éppen attól olyan bénító az egész helyzet, mert felfoghatatlan.
Ezennel egy francia gyöngyszemre találtam rá a filmek végtelen tengerében, mégpedig nem is akármilyenre. Rövid ismertetőm következő sorait most a Magyar.film.hu-n találtam.
"Juliette (Kristin Scott Thomas) 15 éves börtönbüntetésből szabadul, amit egy kimondhatatlan bűnért róttak ki rá. Az egykori gyermekorvos már csak árnyéka önmagának, szülei rég megtagadták, húgával, Léával (Elsa Zylberstein) sem tartotta odabentről a kapcsolatot, testvére mégis azonnal befogadja, mikor a szabadon engedését követően Juliette-nek nincs kihez fordulnia. Léa férje gyanakodva nézi a magába zárkózott nőt, Léa viszont türelemre inti: Juliette-nek idő kell ahhoz, hogy ismét beilleszkedjen, s talán egyszer képes lesz újra megnyílni környezete, barátai és családja előtt, s talán egyszer arra is fény derül, hogy 15 évvel ezelőtt miért tette azt, amit tett..."
E filmet leginkább a családos anyák tudják értékeni talán leginkább. A történet egy átlagos családról szól, átlagos környezetben, átlagos jelentekkel, egy nem mindennapi háttértörténettel, és zseniális szinészi játékkal. A néző az egész film alatt érdekes módon nem azon agyal, hogy mi lesz a szereplők jövője, hanem inkább a múltban történt dolgok érdekelnék, ez hangozhat egy bűnügyi film főszálának is, de itt erről szó sincs. Nincs semmiféle nyomozás, nincs a múltról beszélgetés, csak néhol elejtett szavak utalnak picit rá, hogy mi is történhetett 15 évvel ezelőtt azon a bizonyos napon. A vége felé már szinte bosszankodik a néző, hogy meg tudja-e egyáltalán , de mint minden jó filmben itt nagyon ütős lesz a végkifejlet. A filmben szereplő testvérpárt alkotó színészek játéka kimagasló. Ezt a harmonikus ellentétet nem volt könnyű eljátszani, Az örömteli rajongás a nővér iránt, mely végtelen letargikus hangulatában állandóan a távolba nézve mereng, érezve hogy nincs is köztünk, de mindezt úgy előadva, hogy érezzük a köztük lévő szeretetet. Ezt nem lehet elmesélni, ezt meg kell nézni.
Utolsó kommentek